Idézetek *.* ( képek,zene, igaz történetek, ASZTMA..stb)

Nézd meg nem fogod meg bánni =o) Felnötneknek is ajánlom főleg az asztma részét

A szerelem két szólamban előadott dal, időnként összecseng a két előadó hangja. Duettben érezni és élni - erre születni kell.


A szerelem egyszerű vegyi folyamat. Vegyünk egy olyan valamilyen erősségű, testünkben termelt sugárzást, vagy bioáramot, amit sajátos pillantásainkkal irányítunk és kutakodva szétszórunk a világba, hogy ott megtalálja a velünk együtt érző, együtt rezgő egyedet. Az együttrezgés eredménye a megnyugvás. Erre vágyunk.


Azt hiszem, ha valamit megtanultam ebben az évben, az az, hogy az lehetsz, aki szeretnél. De amikor jön a szerelem - úgy értem, az igazi szerelem - a legjobb dolog az, ha magadat adod!


Éjjel, amíg aludtam, történt valami: vége a nyárnak. Felébredek, hallgatom a szelet, nézem a sötétbarna lombot az ablak előtt, s nem érzek semmiféle őszi bánatot. Örülök, hogy vége a nyárnak. Örülök, hogy nem hozott semmit. Örülök, hogy nem tántorodtam meg a boldogtalanságba vetett hitemben. Örülök, hogy nincsenek többé illúzióim a megoldásról. Tessék, ősz, rajta! - gondolom. Rakd ki kellékeidet, ereszd le avas zsinórpadlásodról avítt színfalaidat, hullass lombot, nyögesd szeleidet, átkozz és temess! Üdvözöllek, tél és pusztulás hírnöke. Nem védekezem. Beleegyezem. Várlak.


A homály is lehet esztétikai gyönyör forrása; ízlés dolga minden.


Nem vettétek még észre
hogy minden örömötök
két bánat közé ékelődik?
Ezért tűnik nékem mindig úgy
minden mosolyotok kezdete
mintha éppen akkor
hagytátok volna abba a sírást -
s minden mosolyotok végén
mintha már ott fuldokolna
a következő sírás kezdete.



S úgy fogok majd otthon meghalni,
Mint egy kölyök,
Akinek tréfa volt az élet
És ok nélkül pihenni tér meg.


Néha magam előtt látom az eljövendő napok sorát, a holnap a legnagyobb és a legtisztább. A továbbiakban egyre kisebbek és kisebbek, és egyre távolabbiak, de egytől egyig engem fenyegetnek. Olyan, mintha azt mondanák: "Óvakodj tőlem! Jövök!" És néha... néha figyelem az év napjait: a születésnapokat, az évfordulókat, jókat és rosszakat egyaránt, és arra gondolok, hogy van egy fontosabb dátum ezeknél. A nap, amikor majd meghalok. Csak fekszem majd. Alattomos és csöndes nap az összes többi között, és rám vár. Ki tudja? Talán a mai nap az.


Tudd csak meg, hogy a csodák arra valók, hogy az embert boldogtalanná tegyék. A csoda eltéríti az embert az élet valóságától, eltéríti a természet és az élet természetes folyásától, s olyan események felé tereli a reményét, amelyek egyszeriek és ismételhetetlenek! Az ember élni, boldogulni vágyik. S ki élhet egy olyan házban, melyet csak egyszer, egyetlen pillanatban látott?! A csoda az élet üres formája! Az emberek többsége képtelen megelégedni a csodák egyszeriségével! Újra és újra át akarja élni őket. Ez az, ami lehetetlen! A csoda nem ismétlődik.



A jó barátok egyezséget kötnek: "Te elnézed az én szeszélyeimet, én pedig a tieidet!"


Néha már gondoltam arra, hogy talán a barátság is hasonló kötés, mint az ikrek végzetes összetartozása. A hajlamnak, rokonszenvnek, ízlésnek, műveltségnek, indulatnak különös azonossága összekötöz két embert ugyanabba a végzetbe. S hasztalan csinál az egyik bármit a másik ellen, mégis közös a sorsuk. S hiába menekül egyik a másik elől, mégis tudnak egymásról minden lényegeset. S hiába választ egyik új barátot vagy szeretőt, a másik titkos, íratlan engedélye nélkül nem tud szabadulni ebből a közösségből.


- Borzasztó dolog meghalni (...).
- Nem olyan borzasztó az, Teofil. Az ember elalszik lassan, és nem ébred föl többet. Csak pihen és pihen. Pihenni jó... De az élet! Soha többet nem látni erdőt, és soha többet nem hallani madarat! Pedig olyan szép az élet... Itt maradsz te, Teofil, ezután is. Csak nem láthatnak többé az emberek... Te hinted le éjtszaka a harmatot a fűre, és te rázod le a fák leveleit ősszel. És amikor az első virág kinyílik az erdőn, ott állsz majd mellette, és megfested a szirmait, amilyenre akarod. Együtt szállasz a pillangókkal, és ujjad megérinti a fenyőtűk hegyét, és azok csillogni fognak tőle a napban, és te hordod majd, mint a szellő, a jó illatot üverből üverbe.


Gyönyörködni a mulandóságban, és nem csupán elfogadni, de megszépíteni a veszteséget: a legmagasabb életművészet.


Az élet olyan, mint egy autó..elmegy előled, mielőtt beleülnél.  :| ~

Szembe néztem a halállal..még soha sem éreztem magam ilyen erősnek. :] ~

Mi a szerelem.? Két hülye egymsra találása. :D♥ ~ 
/de valamikor egy harmadik hüye beleront/

A barátoknak nem lehet elégszer elmondani : köszönöm . :] ~

Az álmok néha hülyeségek..de sokszor igazak. ~

A legszebb szó a tehén, mert abban benne vagy TE és Én.! <3 ~

Van egy álmom..Amit soha sem érek el.! :| ~

Csak egy kés..csak egy ér..csak egy liter vér..Az életed pedig véget ér. :| ~

Próbáltalak levegőnek nézni..de rájöttem, hogy levegő nélkül nem tudok élni. < 33 ~

Vannak dolgok, maik akkor szépek, ha nem történnek meg. ~

Nem a haláltól kell félnie az embernek, hanem attól, hogy nem kezd el élni. ~

A fiúk olyanok, mint a csillagok...sok van belőle, de csak egy fogja valóra váltani az álmaidat. :] < 3 ~

Semmim sincs..de Ő az enyém. < 33 ~

A barátok nem hagyják, hogy hülyeséget csinálj...egyedül . :D ~

Fájt, hogy nem kellettem neked...most fordítva...hát rábasztál.! ;] ~

'Aki cigizik meghal' -szokták mondani..mert aki nem cigizik, halhatatlan.!? ;] ~

Az élet egy játék és én csak várom, mikor írja ki, hogy GAME OVER .! ~

-Mi a kedvenc horrorfilmed.?
-Az életem. ~

Az egyetlen fiú, aki után futni fogok, az a kisfiam lesz, mikor a kertben játszunk . =] ~

Szeretek az esőben sétálni, mert olyankor senki sem látja, hogy sírok.! ~

A szerelem egy mosollyal kezdődik, egy csókkal folytatódik, és könnycsepel ér véget.. :| ~

Az élet egy társasjáték..ha kiesek.!?? nem dobok újat. :| ~

A valóság csak azoknak való, akik nem bírják a kábítószert. ~

A szívem nem egy járda, hogy mindenféle köcsög járja..útépítés miatt zárva.! ;] ~

Négy féle idő létezik.:jelen, múlt, jövő és a rád elbaszott. ;] ~

Régen egy kis sperma voltál..mára egy nagy ge*i lettél. ;] ~

Sz*x .!? köszönöm nem..az élet mindig meg**sz engem. ~

Álmomban az enéym vagy..életemben az álmom vagy. ~

Saját életem írója vagyok..sajnos tollal írtam, így nem tudom kitörölni a hibákat.  ~

Az élet olyan, mint egy levél..sosem tudod, mit tartogat számodra. ~

Lehetsz okos, lehetsz buta, lehetsz szé, vagy lehetsz csúnya.. lehetsz gazdag, vagy lehetsz szegény, de sosem lehetsz annak jó, akiért bármint megtennél. ~

lány : beszéljünk a kurvákról . :]
fiú : oké :D
lány : a barátnőd, hogy van .!? ;] ~

-Egy..
-Mi egy.?
-Egyszer voltam igazán szerelmes..
-Kettő..
-Mi kettő.?
-Kétszer találkoztunk, de már az esőnél beleszerettem.
-Három..
-Mi három.?
-Három hét múlva járni kezdtünk..
-Négy..
-Mi négy.?
-Négy hónapja dobott engem..
-Várj.! Kitalálom.! Most jön az öt.?
-Nem...tízmilliárd..
-Mi tízmilliárd.?
-Tízmilliárd darabra törte a szívem.. :| ~

Ha valakit sehogy sem tudsz kiverni a fejedből, talán ott kell lennie . :] ~

Nélküled nem éri meg várni a holnapra..ha te nem vagy, nem éri meg emlékezni a tegnapra. < 33 ~

A régi barát aranyat, az új ezüstöt, és van, aki szartse ér .! ;] ~

A barátok olyanok, mint a csillagok..nem mindig látod őket, de tudod , hogy vannak . :] <3 ~

A 3-as barátságban valaki mindig a háttérbe szorul . ~

Nekem nem kell többé boldog dal, hogy ha nem rólunk szól . :] <33 ~ 

Örülj annak, amid van..de minek örüljek, ha nem vagy az enyém.!? :[ <3 ~

Számunkra nem létezik olyan szó, hogy vége .! :$ ~

Ma még mosoly, holnap könnyek..ma még nehéz, holnap könnyeb..nézz az égre, leg szebb fényre, láss egy álmot, harcolj érte.! :] ~

Inkább legyen 2-3 igaz barátom, mint, hogy sok kétszínű. ;] :] ~

Az élet photoshopja, mikor egy teljesen letört embert, nevetni látsz. ~ 

Nem az az igazi, akivel le tudnád élni az egész életedet..hanem az, aki nálkül nem . :] ~

A szívemet azért rejtette el Isten, hogy senki se lássa, ahogy összeörik.! :| ~ 

Ne bánd meg, amit tettél, mert mikor tetted, jónak gondoltad. :] ~

A rosszat, midig valami jó követi. Ezért van az eső utáni szívárvány. :] ~

Az élet előttem áll, és nem látok tőle semmit. :| ~

Aki sokat tanul, az sokat tud..aki sokat tud, az sokat felejt..aki sokat felejt, az keveset tud..akkor mi értelme van tanulni .? :D ~
 
Remek napom volt, egészen addig, míg fel nem keltem . ~

Mentsd meg a Földet.! Ez az egyetlen hely, ahol csokit lehet kapni. :D ~

Tévedni emberi dolog, de másra kenni, még emberibb . ;D ~

A legjobb barátomnak és nekem hasonló az ízlésünk..Ő szeret engem, én pedig magamat. ~

Két féle titok van..
1, amelyik túl unalmas ahhoz, hogy tovább adjuk..
2, túl érdekes ahhoz, hogy magunkban tartsuk :D ~ 

Ne menj el, vigyázz mindig rám és fogd meg a kezem, ha rossz útra lépek. :] < 33 ~

Csak addig volt könyű az élet, amíg nem tudtam, hogy létezel.:$ < 3 ~

Mindenkinek a feje fölött szívecskék szállnak, és én irigykedve nézek néhány párra :| :$ ~

Lehet, hogy kopott már a szöveg, de én akkor is szeretlek. :] <  3 ~ 

Vártam, hogy a nap, többé nem kel majd fel. :$ ~

Mára a plüssmacim a legjobb barátommá vált..neki elsírhatom éjjelente, ami éppen bánt.. :| ♥♥ ~

A férfi olyan, mint egy hűtőtáska..csak töltsd meg sörrel és bárhová magaddal viheted. :D (Y) ~

Arcodba mondtam, hogy felejts el, de közben vártam, hogy átölelj.! :[ < 3 ~

Kirntom a fegyvert, meghúzom a ravaszt, mostmegkapja mindegyik beképzelt paraszt.! ;] ~

A férfiak és a papagájok között az a különbség, hogy a papagájokat meg tudod tanítani arra, hogy kedves dologkat mondjanak..:] :|| ~

A tehén egy olyan gép, ami ihatóvá tudja tenni a füvet. *__* xd . ~

Szeretlek, tuddmeg, hiába titkolom. ! ;$ < 33 ~

Fáj minden szó, fáj minden érintés ;| ~

Nem vagyok agresszív, de téged vigyorogva tépnélek meg . ; ] ~

Érzem, hogy szét hullok már, de te össze rakhatnál.. :| <3 ~

Ha szingli vagy, boldog párokat látsz, ha van párod, boldog szingliket látsz. ~ 

Álljunk össze, mint két kicsi legó .:$ < 33 ~

Csinálj úgy, mint ha értenéd mi a lényeg..csinálj úgy, mint ha lenn vélményed. ~

Olyan vagy, mint a tüzijáték..csak messziről szép. ~

Jól áll neked a távolság. ;] ~

Egy normális nő nem a melleivel, hanem a mosolyával hódít. ~

Ha nem bírod elviselni a választ, akkor ne tedd fel a kérdést. ~

Szűz vagyok..sküszöm a gyermekeim életére..:D xd ~

Néhány ember olyan, mint az eső..ha tovább megy, szebb lesz a napom. :] ~

Téged akartalak karácsonyra ..csak a Mikulás azt mondta, hogy nem szállít szemetet.. ~

Azt is próbáld ki egyszer, hogy milyen szemedben a vegyszer. ;] ~

 Nekem egy kincs vagy..:$< 33 ..legszívesebben elásnálak.! ;] ~

Isten szereti a hülyéket, mert különben nem teremtett volna ennyit. :D ~

TE vagy az, TE voltál.! < 3 ~

Soha ne félj álmodni :  ] ~

Nézz rám, fogd meg a kezem, szoríts meg bátran, míg le hunyom a szemem. :  ]  < 33 ~

 Csak szeretnék valakit, aki majd fél elveszíteni. :] ~

Ne sírj, mert vége lett.. Mosolyogj, mert megtörtént. ~ 

Az élet olyan, mint a saktábla..tele van parasztokkal..;] ~ 

Ne hozz döntéseket, ha mérges vagy..ne tégy ígéretet, ha boldog vagy.. ~

Bármi történhet ezen a világot, érted a hét próbát, ezerszer is kiállom.:] < 33333 ~ 

Ma szexuális napot tartok..baszok mindenkire..;] ~

Vannak emberek akiket úgy megrugdosnék..csak úgy..jóindulatból..; ] ~

Megértem ha a hátam mögött kibeszélsz..hiszen a kutyák is ugatnak, ha nem ismernek valakit. :] ;] ~

Voltam már én is a legjobb valakinek és fordítva...aztán az ajtót egyára basszuk ordítva..;| ~

Nem vagyok én kertész, hogy mindenféle gyökérrel foglalkozzak..; ] ~

5 hazugdák, amiket a lányok mondanak . :
1. Jól vagyok.
2.Nem vagyok féltékeny.
3.Már túl vagyok rajta.
4.Persze, lehetünk barátok.
5. Nem vagyok dühös. ~

Kérem a szőke herceget fehér lovon..az se baj, ha nem szőke, hanem mondjuk barna, vagy nem lova van, hanem kocsija..De felőlem jöhet gyalog is, csak szeressen.! < 3 ~

Már nem várok rá, már tovább léptem..de a facebook adatlapját minden nap megnézem. ~

Ránézek az ágyra-aludnék..
Ránézek a hűtőre-ennék..
Ránézek a tankönyvekre-és semmi..:D ~

Néha úgy lennék Barbie..annak a ribancnak megvan mindene.. ~

Szar az élet, de meghalni félek, mert van egy fiú, akiért élek. :$ <33 ~

9-re pontozlak, mert én vagyok az az egy, ami hiányzik belőled. :$ ~

Nem vagyok más, csak egy kurva nagy képű gyerek, nem sok embert szeretek, de értük viszont ölök.! :] ~
 
Nem lehetsz gyenge.! Ne ess össze.! Neked állnod kell.! ~ 

Nem írok csúnyán..nekem csak saját betűtípusom van..:$ :D ~ 

Attól, még, hogy nem nézk rád, téged bámullak..:$ <3 ~

Az egész életem egy viccnek tűnt és én voltam az utolsó, aki megértette a poént.. ~

Olyan lány vagyok, aki végig néz egy horrolfilmet rettegés nélkül, de valahányszor kiugrik a pirítós ..összerezzenek..:D ~

Zárj be a szívedbe, a kulcsot pedig dobd el. :$ ~

Egy okos ember meghallgat mindent, de nem hisz el semmit../maivilág/ :| ~

Az a fajta lány vagyok, akinek mindig ott van a teló a kezében, a fülhallgató a fülében..és egy pasi az eszében..:$ ~ 

A barát az, aki ha a legszebb mosolyodot látja az arcodon, még akkor is észreveszi, ha baj van.. :] ~

A szívem és az agyam..valamiért sosincsenek bszélő viszonyban..:| ~

Néha normálisnak tettetem magam, de aztán unalmassá válik és újra önmagam leszek..: ] ~

Túljelentkezés miatt, a mennyek kapuja zárva.:D ~ 

Ha bánt az élet, okkal teszi..nem öl meg, csak erősít. ~

Állj meg a szakadék szélén...nézz le...ugorj le.! ~

Elegem van abból, ami megy a hátam mögöt..
Elegem van abból, hogy mindenki felkötött .! ~ 

Nem csak szerelem, hanem barátság is létezik első látásra. ~ 

Nem kell, hogy lájkolj,
Nem kell, hoyg szeress,
Nem kell, hogy várj rám,
Nem kell, hogy keress,
Eldobtál magadtól
Én megértelek drága
De jól figyelj most szivi;
Mindennek van ára. ;] ~ 

 Rózsaszín szoba, sok cuki cucc, kíványcsi lennék, hogy apád nélkül hova jutsz.! ;] ~

Nincsenek kurvák, csak sűrűn baszott emberek. ~

Az egyik szemem sír, a másik nevet, mert hülye voltam és foglalkoztam veled. ~

Néha beképzelt, hülye tuskó, néha babusgatni való mackó..-.-" ;] ~

Nem ag yok elmebeteg, csak mindent megteszek azért, akit szeretek. ~

Engem nem kötelező szeretni, de ha már utálsz, akkor szépen csendben csináld, mert hidd el.! nem vagyok kíváncsi rá.! ;] ~

Az élet minden perce egy újabb tanító pofon..~ 

Az élet egy színpad, melyet játszani kell, ha könnyes a szemed, akkor is nevetni kell. ~
Puskázás; a tanárok csalásnak hívják..mi csoportmunkának..:D ~
LEgjobb barát ; az, aki tudja, mennyire idióta vagy, de mégis mer nnyílváosan mutatkozni veled. < 33 ~

Egy nap, mikor nem is számítasz rá, találkozol a Boldogággal.! : ] ~ 

Eljutottam arra a pontra, hogy bizonyos dolgokat gondolkodás nélkül megteszek..és a következmények sem érdekelnek. !! ;] :| ~

..és vannak, akik nem keresik többé a boldogságot, mert észre vették, hogy egész végig az orruk előtt volt . : ] ~

Ha úgy érzed, hogy szürke és egyhangú a világ, fogj egy ceruzát és alkoss csodát. :] ~

inkább az álmaidból építesz kastélyt, minthogy szembe nézz az életeddel.!?? ~ 

A holnap nem ígéret, csupán egy esély. ~

Ha az az egyetlen hely, ahol látni tudnálak, az álmom, lenne, akkor sosem kelnék fel.! < 3333333333333333 ~ 

Nem fogok elpazarolni egyetlen pillanatot sem..ölelni fogom és nem engedem el. < 3 ~
 
nem lehetsz mindig vidám és önfelett..a sors néha elő csalogatja a könnyeket. ~

Az élet már nem olyan, mint régen..gyakran már én i úgy érzem, hogy végem..:| ~

Soha nem szabad félni a kudarctól..játszd végig a játékot.! ~ 

A férfi



Weblap látogatottság számláló:

Mai: 3
Tegnapi: 8
Heti: 23
Havi: 25
Össz.: 13 346

Látogatottság növelés
Oldal: idézet 2
Idézetek *.* ( képek,zene, igaz történetek, ASZTMA..stb) - © 2008 - 2024 - iidezeteekk.hupont.hu

A honlap magyarul nem csak a weblap első oldalát jelenti, minden oldal együtt a honlap.

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »